Dream Audio Components: Az álomhangzás nyomában
Kezdetek
Ez az élmény indította el a zenehallgatás útján. Ezt követően kutatni kezdte a rockzene gyökerét, a zenekarok történetét, 13 évesen pedig már előadásokat tartott a karcagi kultúrházban, amiket zenehallgatással színesített.
Maga is szeretett volna zenélni, így 14 évesen elkezdett gitározni, idővel pedig több helyi rockzenekarban is feltűnt gitárosként és szerzőtársként. Későbbiekben a hifi és a minőségi zenehallgatás vált teljes értékű hobbijává.
A Dream Audio 1991-ben indult Cegléden, Pest megyében elsőként szürkítette az Audioland térképet. Egy év múlva, a HIFI Magazin utolsó számában AUDIOLAND cím alatt összegyűjtötték az országban megtalálható cégeket, akik audiofil hifivel foglakoztak: a 11-es szám jelöli a céget.
Újrakezdés Dunaharasztin
2001-ben a cég áthelyezte székhelyét Dunaharasztira, és új alapkra helyezte működését. Attila több vállalkozást is vezetett, de a nagy szerelem mindig a hifi volt. 2020-ban a Dream Audio bemutatótermet nyitott, hogy igényes környezetben, 4 különböző méretű lehallgató helyiséggel várhassa az érdeklődőket.
A Dream Audio hitvallása, hogy a hallgató akkor tud igazán eggyé válni egy-egy felvétellel, ha azt valódinak élheti meg. A magas minőséget és technológiai fejlettséget képviselő hifi és High-End világmárkák eszközei segítenek abban, hogy látogatóival közösen inspirálódhassanak, és megtalálhassák mindenki számára a legmegfelelőbb megoldást.
Kiállított márkák:
CH Precision, Chord, Electrocompaniet, EMM Labs, EMT, Harbeth, Ikeda, Kalista, Kudos, Malfox Analogue, Mega Acoustic, Meitner, Metronome, Origin Live, Pylon Audio, Puritan Audio, Steinheim, TechDAS, Thales, TonTräger, X-quisite, Zensati
További forgalmazott márkák:
Audion, Benz Micro, Falcon Acoustic, GigaWatt, Koetsu, Lii Audio, Thrax Audio
Zeke Attila
Dream Audio Components